Az első kiutazásunk volt, melyet hosszas szervezés előzött meg, melyben oroszlánrészt vállalt Veress Dani és Rápolty Dávid barátunk. Mi azért döntöttünk úgy, hogy –még próbaidősként is az új munkahelyen, de– kikérek egy pár nap szabadságot, csakhogy mi is részeseivé válhassunk annak a csodának, ami immáron harmadik alkalommal ismétlődött meg ezen az erdélyi, többségében magyarlakta településen.

Hosszú és viszontagságos út után sikerült megérkeznünk öreg járgányom segítségével a várva várt helyre, amely táj lankáit már képeken láthattuk, de élőben teljesen máshogy hatott. Másnap reggel bele is kezdtünk a munkába a fiatalokkal, ami azért kifejezetten kimerítő volt számomra, mivel bevallom, nem vagyok hozzászokva a kemény fizikai munkához, a lapátnyélhez és a 120 kg-os talicska „szarvához”. Izomláz és tenni akarás, ez a két érzés töltötte ki a munkások lelkét, amelyek közül azért mindig felülemelkedett az utóbbi, hogy az új nap elkezdéséhez is legyen lelkierőnk. Az építő (és lelkiekben épülő!) tábor gondos kezeit a helyi tiszteletes úr is minden bizonnyal imáiba foglalja, mert mint mondta, az Úr küldött neki segítséget a munka elvégzéséhez. Minden reggelt áhítattal kezdtünk, melyek igen tartalmasak voltak úgy mondanivalójukat, mint témájukat illetően. A pár napos kiküldetésünk során a leányok hozzájárultak a korlátok szebb fényben való feltüntetéséhez festés által, mi fiak pedig, –az általunk csak pajtának nevezett– faépítmény befejezéséhez. A leányok szorgos kezei nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak a mindennapi teendők elvégzésében is. Munkálkodtunk még…

A munkaidő végeztével ízlelőbimbóinknak is kedveskedtek a minden székely ízek tudásának kontyos követei, amelyek újult erővel töltötték fel a tejsavas erjedéstől nehézzé vált tagjainkat. Jutott idő a barátkozásra is, mivel a nap végeztével egy-egy malátaszörp társaságában alkalom nyílt a tartalmas beszélgetésekre is. Az egyik este még Kolozsvárra is átruccantunk, ahol éppen a Magyar Napok rendezvénysorozata zajlott, ahol még egy ingyen Rúzsa Magdolna-koncertet is meghallgathattunk, azután pedig beültünk egy malacos kocsmába, amelynek kedves hangulatát csak akkor érezheti meg a kedves elbíráló, ha velünk tart jövőre!

A felőri építőtábor összességében egy életre szóló emlék, egy remek alkalom, hogy az ember viszonozzon valamit abból a sok jóból és áldásból, amit kap az Úrtól az élete során. Kiváló lehetőség az ismerkedésre és barátkozásra az ország (és az Anyaország!) különböző szegleteiből származó fiataljaival, de a fizikai munkával, építőipari szakmákkal, erdélyi zamatokkal egyaránt.

Csodálatos élmény volt, melyre időt és pénzt szánni nemcsak érdemes, de nemzetünk lelki örökségének fennmaradása érdekében valódi kötelesség is!