1264-ből már írásos emlékünk van az alvinci gyülekezet létére nézve. Mára csupán a valamikori impozáns méretű, háromhajós templom főhajója maradt meg, a mellékhajókat elbontották. Ezzel együtt egy több száz főnek helyet adó templom maradt, amit az 1960-as évekig istentiszteleti célra használtak. Ezt követően a román kormány államosította a templom épületét, majd bútorraktárnak használta azt. Az 1970-es években kétszer is elöntötte a Maros, azóta használaton kívül áll. A víz nagymértékben károsította az épületet, majd az elmúlt évtizedek alatt a helybeliek rongálásának volt kitéve. Az elmúlt években lelopták a harangot a közel húsz méter magas toronyból, de elhordták a tetőn lévő cserepet és a fa tetőszerkezet egy jelentős részét is. A helybeli néhány református család feljelentése nyomán a cserép meglett, azt a helybeli református férfiak több hónapig tartó munkával visszatették a templomra. A templom ezzel egy időben vált újra zárhatóvá, így a templombelső és külső környezetének rendbetétele értelmet nyert. A templom belsejéből az állattartás nyomait, a tűzrakóhelyet, és nagy mennyiségű törmeléket kellett kihordanunk, valamint a belső falfelületet egyenletesen borító, a templomhoz méltatlan ábrákat és feliratokat kellett eltüntetnünk. Ezt a munkát a néhány évvel ezelőtt történt alapos régészeti kutatás eredményeinek figyelembevételével végeztük, hogy a megmaradt középkori falfestményekben ne tegyünk kárt. A belső rendbetétel során előkerült a törmelék alól az egykori szószék lábazata és a felvezető lépcső indítása a szentély keleti végében. A templom falainak külső oldalát sűrű bozót vette körbe, kisebb fákkal, amelyet kiirtottunk. Letakarítottuk a falakat károsító vadszőlőindákat is.

Az alvinci gyülekezet ma szórványgyülekezet. Az itt szolgálatot végző Gudor András gyulafehérvári lelkész mostantól azonban az ünnepi istentiszteleteket újra a templomban tarthatja.