(A cikk nyomtatott formában a Magyar Nemzet című napilapban jelent meg.
Szövege az újság internetes kiadásában is olvasható: www.mno.hu. Minden jog a kiadóé.)
Katica karácsonya
Olvasóink támogatásának is hála, a zilahi kislány teljesebb életet élhet
2006. december 22. (4. oldal)
Major Anita
Az Erdődi házaspár tizenkilenc tragikus sorsú gyermeket nevel
sajátjaként, köztük azt a tizenhárom éves lányt, aki egyéves korában vér
szerinti szüleinél lúgos folyadékot ivott, amely szétmarta a nyelőcsövét. Az
Ágoston Sándor Alapítvány számláján riportunk megjelenése után szépen gyűlt
a pénzbeli segítség – így Katica műtétjének anyagi akadályai
elhárultak.
Augusztus 12-i lapszámunk Isten elvette, Isten adta című cikkében mutattuk
be a Szilágy megyei Zilahon élő Erdődi családot. Megírtuk, mivel Erdődi
Bélának és feleségének saját gyermekük nem lehetett, példaértékű dologra
vállalkoztak: befogadtak olyan kicsiket, akik árván maradtak, vagy akik
züllött szüleiknek nem kellettek. Nehéz volt az út: Júliának és Bélának
előbb a hitét kellett megtalálnia. A hit által megerősödve kerültek ki a
válságból – életüket annak szentelve, hogy másokon segítsenek. Nem
könnyű a népesre duzzadt családot eltartaniuk: éjt nappallá téve dolgoznak;
a legfőbb problémát mégis az jelenti, hogy az általuk nevelt gyermekek nem
csak szociálisan hátrányos helyzetűek, lelkileg, idegileg, fizikailag is
megsínylették múltjukat. Az örökbe fogadott testvérpár is beteg: míg a
kisebbik, Zsuzsika alkoholszindrómás (terhes anyja alkoholista volt),
mikrokefál (kisfejű) és magzatkori agyidegbénulása miatt szellemileg és
testileg is visszamaradott, addig nővére, Katica marószódától roncsolt
nyelőcsöve miatt szenved.
– Voltak olyan periódusok, amikor a nyálát sem tudta lenyelni, és
mesterségesen kellett táplálni – mondja Júlia –, ami nagyon
megviselte a lányunkat. Kilencvenhéttől Budapesten kezeltettük, mert
Romániában megoldhatatlan volt: rendszeresen tágították a nyelőcsövét, és
meg kellett nyitni a gyomrát. Most, hogy megműtötték, bízunk abban, idővel
könnyebb lesz neki.
Az Ágoston Sándor Alapítvány – amelyet magyarországi teológusok hoztak
létre 1990-ben, és elsősorban határon túli magyar szórványgyülekezetek
támogatásával foglalkozik – vállalta, hogy adományokat gyűjt az
operációra. Horváth Ákos, az alapítvány elnöke örömmel számol be a sikeres
kezdeményezésről: – A Magyar Nemzetben megjelent riport után rögvest
frissítettük a honlapunkat, információkkal szolgálván Katicáról és a
műtétről, mert többen nehezményezték tájékoztatásunk hiányosságát. Sokan
próbáltak lenyomozni minket, aminek örültem, hisz ez azt jelzi, az emberek
komolyan vették az adományozást, meggyőződtek arról, valóban létezik az
alapítvány, és biztonságos helyre kerül a pénzük – kezdi az alapítvány
elnöke. – Bámulatos gyorsasággal gyarapodott az összeg: egy hét alatt
négyszázezer, két és fél hét után pedig már egymillió volt a számlán! Az
érdeklődőket folyamatosan tájékoztattuk a gyűjtésről. Meglepő módon még a
cikk megjelenése után egy hónappal is kaptunk olyan e-mailt, amelyben azt
kérdezték, megvan-e már a műtéthez szükséges összeg. A megcélzott pénz
összejött – válaszoltam –, de lesznek költséges utókezelések, és
a család rászorul a további támogatásokra; a levélben érdeklődő kft. ezt
követően úgy döntött, hogy e célra is elküld százezer forintot.
– Mekkora összegek érkeztek?
– Széles skálán mozogtak: a két-háromezer forinttól a néhány tízezren
át a százezres tételig. A legnagyobb összeg háromszázezer forint volt.
Kértük az adományozóktól, hogy jelezzék, Katica műtétjére küldik a pénzt,
ennek ellenére több olyan összeg is érkezett hozzánk, amelynél nem szerepelt
az adomány célja. Úgy döntöttem, a cikk megjelenésétől kezdve az alapítvány
bankszámlájára befolyt összes pénzt odaadjuk a családnak.
Egymillió-kétszázezer forintot nyújtottunk át 2006. október 17-én, az
operációt megelőző napon Katica nevelőapjának – összegzi Horváth Ákos.
Ígéri, a jövőben is megpróbálnak tenni a családért: akár úgy, hogy
adományokat gyűjtenek számukra, akár saját források felkutatásával. Emellett
másféle segítségről is beszámolhatunk: a Johannita Segítő Szolgálat
budakeszi szervezete is felkarolta a családot. Vezetője, Dudás Tibor
jótékonysági koncertet és táncházat szervezett a MOM Művelődési Házban a
Zurgó és a Kavalkád együttes, valamint a Juhász család, Endrődi Judit,
Raitzer György, Róka Szabolcs és Nagy Bercel közreműködésével. A fellépők és
a helyszínt biztosító művelődési ház is támogatták az ügyet. A
becsületkasszás rendezvény százhúszezer forintos bevételét eljuttatták
Erdődiéknek. Dudás Tibortól megtudom, újabb nemes kezdeményezésük is
sikeres: ahogy például a világ nagy katasztrófái után mód van jelképes
örökbefogadásra, miért ne lehetne így is segíteni a tizenkilenc gyermeket
nevelő romániai magyar családot... Az eddig megbízható ismeretségi körben
hirdetett &lbquo;mozgalom” hatására már a kilencedik Erdődi gyermek is
jelképes örökbefogadóra talált.
– Havonta ötezer forintos támogatást vállaltak ezek a nagyszerű
emberek, változó időtartamra – tájékoztat Dudás Tibor, a pasaréti
református gyülekezet presbitere. – Alapítványunk negyedévente
informálja őket az örökbefogadott fejlődéséről, és a támogatók fényképet is
kaphatnak róla. Személyes találkozást nem kezdeményezünk a felek között:
semmi szükség arra, hogy az érzelmi megpróbáltatásokon átesett gyerekeket
még jobban összezavarjuk.
Szinte egyszerre szisszennek fel a látogatók a kórház folyosóján, amikor
néhány nappal az operáció után Katica úgy megörül húgocskájának, hogy
ölelgetés közben szinte fölemeli őt. Zsuzsókát, aki nagyon anyás, magukkal
hozták a szülők Budapestre, a többiek – köztük három kicsi –
otthon maradtak Zilahon. Rájuk Júlia nővére vigyáz két hétig. Nem is Katica,
hanem a takarosan felöltöztetett kis Zsuzsi panaszkodik, mutatván, milyen
hatalmas vágás van testvére felsőtestén.
– Bizony, régi barátunk itt, a kórházban Erdődi Katica – mondja
Verebély Tibor gyermeksebész, egyetemi tanár, aki a műtétet végezte a
Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján. – Évekkel
ezelőtt rendkívül súlyos állapotban, jóval a sérülés után került hozzánk a
beteg: közvetlenül gyomron keresztül táplálták, nyelőcsöve beszűkült volt a
garattól a gyomorig. Rendszeres garattágításra és gyomorszondacserére
szorult a kislány. A beavatkozásokat eddig elsősorban a Segítő Jobb
Alapítvány anyagi támogatásával végeztük (a budapesti alapítvány 1990-ben
jött létre azoknak a határon túli magyaroknak az anyaországi gyógyítására,
akiknek a kezelésük országukban nem megoldható – a szerk.), azonban
kiürült a kassza, a további finanszírozást nem tudják vállalni. Ezért
örültem, hogy újabb támogatói akadtak a családnak.
A professzor hangsúlyozza: a gyermek állapota sokáig már nem volt tartható,
ezért a nyelőcsőpótlás mellett döntött. A letapadt, roncsolt nyelőcső
kivétele nagyon nehéznek bizonyult, majd a gyomor egészét kellett
csatlakoztatni a nyelőcső felső részéhez.
– Hogyan változhat meg Katica élete?
– Nézze, a legfontosabb, hogy a beteg szájon át tud enni. Eddig
műanyag fonal volt az orrába vezetve, ami kellemetlen volt számára, a
rendszeres altatásos beavatkozásokról nem is beszélve. A még meglévő
problémák gyógyszerrel, illetve további kisebb műtéttel kezelhetők,
megoldhatók. Azt gondolom, idővel közel normális életet élhet a kislány
– foglalja össze a főorvos.
A sikeres operáció tehát a vártnál nehezebb feladat elé állította az
orvosokat: a háromórásra tervezett beavatkozás hat órán keresztül tartott.
Katica túl van a nehezén, nemrég ünnepelt tizenharmadik születésnapja
azonban még nem lehetett felhőtlen: – Noha napról napra erősödik, még
sok problémával kell megküzdenie: a mellkasába felhúzott gyomor nyomhatja a
tüdőt, mert időnként nem kap rendesen levegőt – számol be Júlia a
fejleményekről. – Lefogyott, csak egy-egy decit tud enni, gyakran
hány, rosszul van. Itthon sokkal jobban érzi magát, de az iskolai stressz
megviseli: öt hetet hiányzott, nehéz behoznia a lemaradást a tanulásban.
Persze, ezeknél nagyobb bajoktól szabadult meg – sóhajt az anya.
– Hogyan várják a karácsonyt?
– Az advent lakásdíszítéssel, sütéssel, ajándékkészítéssel telik.
Ilyenkor igyekszünk még többet beszélgetni egymással. De tudja, nálunk soha
sincs nyugalmi állapot; nemcsak az anyagi terhek nyomják a vállunkat, hanem
a lelki problémák is: sok gyermekünk nem tudja elfogadni önmagát, a sorsát
– azt hiszem, összeroppannánk Isten nélkül. Nálunk hamarabb is van
angyaljárás, mert nem mindegyik gyerek tudja kivárni az ajándékozás idejét
– nevet Júlia. – Zsuzsóka nagy álma válhat valóra karácsonykor
ismerőseink révén: babakocsit hoz neki a Jézuska, babával. Meghatott, hogy
Katica a nagymamától kapott pénzén nekem akart csizmát venni, mert tudja,
hogy szükségem volna rá.
A házaspár kiemeli: ők sohasem kértek, mégis rengeteget kaptak. Isten
tizenkét éve a tenyerén hordozza őket: a lehetetlent is megoldotta. Hálásak
gyermekük kezelőorvosának, Verebély Tibornak és a nővéreknek is példás
munkájukért, szeretetükért. Köszönnek minden elmondott imádságot és
támogatást, amely hozzájárult Katica gyógyulásához.
– Csodának tartom és az Isten külön kegyelmének, hogy ennyi segítséget
kaptunk. Én azt nem tudhatom, milyen gyereket szülni, csak azt tudom, hogy
ennél jobban szeretni már nem tudok – mondja csendesen az asszony, aki
bízik abban, az idén még szebb karácsonyuk lesz, mint eddig.
