Gáll Mihály, az erdélyi Felőr református lelkipásztora a környékbeli szórványban élő gyermekeknek magyar nyelvű általános iskolát építtet. A munkálatok 2003-ban kezdődtek a református templom szomszédságában, a régi parókia telkén. 2009 nyarára a –reménység szerint– következő év őszén nyitó iskola szerkezetkészen áll, az épületben helyet kapó parókia készen, a tantermek kifestve, a földszint vizesblokkjai, ebédlője, konyhája elkészült.

Az évekkel ezelőtt megálmodott komplexum lassan elkészül: a régi templom mellett áll a parókia, a gyülekezeti terem, az iskola és az óvoda. És bár ma még a templom udvarán veteményest, kukoricást és gyümölcsöst gondoznak, az elképzelések már játszótérről, padokról, lugasokról szólnak. Mindehhez kapcsolódik egy még használaton kívüli telek, mely az iskola sportudvaraként a tanulóknak áll majd rendelkezésére. A két óriási telek iskolaudvarrá alakítása a cél. Ebbe a folyamatba kapcsolódott be a Magyar Protestáns Felsőoktatási Kollégium diákjaiból és igazgatójából álló csapat.

A tettre kész kis csapat egyik tagja kereste fel egy fél éve az Ágoston Sándor Alapítványt, mely szervezet évek óta igyekszik Magyarországról támogatni az iskolaépítést, azzal hogy miként segíthetne kétkezi munkával 15-20 fiatal az erdélyi magyaroknak. A felőri munka –mondhatjuk– nekünk volt előkészítve, aminek a csapat kisebb része a július 10-i hétvégén neki is látott a tervezgetést, munkaszervezést, újabb helyszíni bejárást követően. Célkitűzésünk a hét végére a focipálya, a hozzátartozó lelátó, padok, csapadékelvezető és a környező telekrész kialakítása volt.

Az előkészítő hétvégén már megjelentek a markolók, erőgépek a tereprendezéshez. Megkezdődött a fizikai munka és folytatódott hétfőtől a 26 főre gyarapodott magyarországi protestáns egyetemistákból álló csapat által az udvart borító hatalmas kövek felszedésével, bozótirtással, kerítésszedéssel, árokásással, rézsűépítéssel, földlapátolással, famunkával, fafestéssel, kaszálással… A forró nyári napokon átlagban hét órán keresztül próbáltunk minél többet faragni a még előttünk álló feladatokból.

Csütörtökön egy félnapos kirándulás során frissült fel társaságunk. A Csicsó várától visszafelé vezető úton a Szamosmente, illetve Mezőség tájában gyönyörködtünk, így újabb erőt véve a pénteki és szombati munkákhoz. Szombat este tíz óra környékén némult el a kalapács s fúró fiaink kezében.

A hét során minden estére jutott egy kis plusz program: kedden a helyi református fiatalsággal bibliaórán vehettünk részt a középkori eredetű templomban, szerdán sportdélutánon focizhattunk, kézilabdázhattunk a felőri sportcsarnokban, csütörtökön kirándultunk, pénteken a Szamos partjára vitt minket Mihály bácsi. A helyi fiatalok nem csak ezeken a programokon tartottak velünk, hanem a munkába is bekapcsolódtak: ki többször, ki csak egyszer-kétszer. Személy szerint a munkát ilyenkor én jobban élveztem. Valahogy jobban átéreztem a lényegét annak, amit inkább segítségnek nevezünk, mintsem pusztán fizikai segédmunkának.

Talán jövőre két hétre is jövünk. A társaság nagy része ezt nem is bánná, nagyon szívesen visszajönne. És ez köszönhető a szívélyes vendéglátásnak is, amit a lelkipásztor mellett a helyi és környékbeli asszonyok nyújtottak nekünk, hogy legyen energiánk újból kezünkbe venni az ásót-lapátot. Úgy vélem, az elért (rész)eredménynek (focipálya lelátóval, padokkal) csak akkor van értelme, ha lesz folytatása. Egy félkész iskolaudvar nem kész. A munka oroszlánrésze még visszavan, de hogy valóban folytatódhasson, elsősorban felülről érkező segítségre van szükség, ahogy eddig is – SDG!