Az Ágoston Sándor Alapítvány vajdasági munkája azzal kezdődött, hogy több éves előkészület után 2009 pünkösdjén az árvíz sújtotta bánáti Módoson átadtunk egy református imaházat, kulturális központot és magyar könyvtárat a település lakói használatára. Célunk az volt, hogy a helyben es környéken elő magyarok számára legyen egy hely, ahol összegyűlhetnek, hitüket és anyanyelvüket ápolhatják. S hogy a ház ne üresen kongjon, nyáron megszerveztük az első magyar református gyerektábort a településen.

Módos település Bánát közepén, a mai szerb-román határon tálalható. Egykor járási székhely volt, túlnyomórészt német lakossággal. Trianon illetve a II. világháború után régi jelentőségét elveszítette, a német lakosságot kitelepítették, helyüket bosznia-hercegovinai betelepülők foglalták el. Ma a falunak 5000 lakosa van, jelentős magyar kisebbséggel (kb. 10%). A magyarokról pontos adat nincs, mivel a magyar oktatás a helyi általános iskolában a 60-as évek végén megszűnt, és a fiatalok nagyrészt beolvadtak a szerb többségbe. Az idősebb generáció tartja anyanyelvét, ők próbáljak meg az unokákat valamennyire tanítani, féltve, ha a szülők nem ellenzik. Ez alól egyedüli kivétel a Módoshoz kapcsolódó településrész, Káptalanfalva, ahol a lakosság döntő része magyar, es mind a mai napig a gyermekek is magyarul beszélnek. Azonban magyar nyelvű iskolai oktatást ők sem kaphatnak.

A héten Dániel könyvének különböző történeteit tanítottuk a gyerekeknek. Ez a téma több szempontból is közelről érintette őket. Dániel hazájától távol is megtartja a nyelvét, nemzeti identitását, és elsősorban a hitét.

A táborozó gyermekek a környékbeli településekről: Módosról, Káptalanfalvárol, Bókáról és Versecről jöttek. A tábor napközis jellegű volt, mivel ennyi gyermeket nem tudtunk elszállásolni, kivéve a Versecről érkezett három lányt, akik végig velünk laktak a táborban. A gyerekek életkorukat tekintve széles spektrumot fogtak be: 5 évestől 14 évesig. Nem is lett volna értelme korhatárt szabni a táborban, mivel a 24 gyermek döntő többsége így is nemzetiségileg kevert házasságból született. A rendszeres vasárnapi alkalmak hiánya miatt a településen élő több mint tíz nemzetiség sem tud összetartani, így a magyarok sem. A gyermekek felekezetileg is sokszínűséget mutattak, túlnyomórészt mégis katolikusok voltak. Táborunk célja elsősorban a lelki tartalom átadása volt, a szórakoztató programok is ezért szerveződtek.

Minden nap énekléssel és énektanulással kezdődött, ahol sikerült megtanítanunk nekik több keresztyén gyermekdalt is. Még a hivatalos éneklési idő előtt, egyik reggel a reggelit készítő önkéntes csapat arra lett figyelmes, hogy a gyerekek bent a szobában maguktól kezdték énekelni a dalokat. Meghatódottan hallgattuk pár percig, mire felocsúdtunk: lassan reggeli!

Négy helybeli asszony szolgálatának köszönhetően nagyon sokat és finomakat ehettünk.

A közös játékok sokfélesége ugyancsak felpezsdítette a légkört. A játékok megválasztásánál figyeltünk arra, hogy a kisebbek is könnyen részt tudjanak bennük venni. Ezért volt meglepő észrevennünk, hogy mi is élvezzük őket! A játékoknál gondot jelentett az eső vagy az erős napfény. Ezért a kora délután napos óráiban csak az íjászkodás folyt szabadtéren. Íjászat közben pár fontos és érdekes dolgot is hallhattak a gyermekek a hunok ősi fegyveréről. Párhuzamosan ezzel a kislányok (és néha fiúk is) gyöngyöt fűzhettek, festhettek, rajzolhattak.

A fiúkkal közösen készítettünk egy métaütőt, amit másnap az egész csapat használhatott, aláírhatott. Csütörtökön métáztunk egy jót a helyi focipályán. Hazafelé megáztunk, de hála Istennek és a segítőkész önkénteseknek mindahányan hamar száraz ruhában lehettünk. Az ütőt –mintegy emléket is– a legnagyobb fiú kapta meg: ha távollétünkben még kedvük támadna játszani, megtehetik bármikor.

Nagy segítségünkre volt egy Belgrádból érkezett magyar tanárnő, aki mondókákat és találós kérdéseket tanított – ezzel is ápolva a nyelvünket.

A nap vége előtt pedig egy újabb összegyülekezés keretében megtanultuk, megismételtük az aznapi aranymondást, és azt mindenki felírta a saját aranymondásfüzetébe.

Némely gyermeken a nehéz anyagi körülmények ellenére is látszott a gondoskodás. Más gyerekeken pedig a szeretetszomj nyilvánult meg olykor túlzott ölelgetésben, máskor engedetlenkedésben, vagy gyermeki agresszióban. Az ehhez hasonló olykor előforduló esetek, bár megnehezítették a dolgunkat, de igyekeztünk a legtöbb szeretetet adni ezeknek a szegénységben is még szegényebbeknek.

Optimális volt az önkéntes-gyermek arány. Szinte minden két gyerekre jutott egy önkéntes. Ha jövőre is meg akarjuk szervezni a tábort –várhatóan még több gyerekre számíthatunk–, szerintem akkor is elég kilenc segítő. Személy szerint nem bánnám, ha ugyanezzel a csapattal mennénk jövőre is, ugyanakkor nem szeretnék senkit sem megfosztani attól az élménytől, ami ott vár rájuk.

Ezzel a táborral az Ágoston Sándor Alapítvány jól teljesítette az alapító okiratában lefektetett legfőbb célt: az evangélium hirdetését kis határokon kívül, nagy határokon belül. Hála érte Istennek!