Újra felvirradt az a nap, amikor elindult a Nagyberegi Református Líceum 30 diákkal budapesti testvériskolánk, a Baár–Madas Református Gimnázium jóvoltából megrendezett kirándulásra, melyre 2007. november 5-9. között került sor.

Népes kis csoportunk felkerekedett, hogy betekintést nyerhessen Magyarország fővárosának szépségeibe és testvériskolánk diákjainak mindennapjaiba.

Az utazás mindenkiből vegyes érzelmeket váltott ki. Volt, aki félt egy kicsit a hosszú úttól, vagy nem nagyon szerette a bezártságot, de mindenképpen hitte, hogy megéri a hosszú utat vállalni, és úgy vélem, hogy közülük senki sem bánta meg, hiszen egy nagyon tartalmas és szép kiránduláson vehettünk részt.

Utazásunk november 5-én, 9:30-kor indult, egy szép, napsütéses reggelen. Az úticél: Budapest! Felkerekedtünk hát, és bár kissé elkésve ugyan, de túlélve a kb. 170 mérföldes utat, egy pár megállót és egy hatalmas dugót, végül is este 19:00-ra megérkeztünk végállomásunkra, a Baár–Madas Református Gimnáziumba. Itt Felső Tímea tanárnő kedves köszöntője után ki-ki az ő szállásadójával elindulhatott szálláshelyére, hogy ott kipihenje az elmúlt nap fáradalmait, és hogy felkészüljön a következő napokra. Így telt az első nap.

Második nap minden diáknak reggel 07:40-re már az iskolában kellett lennie, hogy zökkenőmentesen induljon a városnézés megkezdése. Első úticélunk maga az iskola épülete volt, majd autóbuszunkkal elindultunk a Tropicarium felé. Az itt eltöltött órákat felejthetetlenné tették a sokféle, színes állatok, melyek szemet gyönyörködtető változatosságban úszkáltak, röpködtek és mászkáltak körülöttünk. Ezután, bár egy kicsit ködös volt az idő, mi megállíthatatlanul közeledtünk a Gellért-hegy felé, hogy Budapest legcsodálatosabb kilátóhelyéről, a Citadelláról csodáljuk meg Pest látképét. Innen egy gyors csoportkép után, mert sajnálatunkra a hó is sűrűn kezdett hullani, elindultunk a Pál-völgyi cseppkőbarlang irányába, s pár perc múlva már mindenki itt gyönyörködhetett az évmilliók alatt képződött cseppkövekben. A körülbelül kétórás túra után visszamentünk a gimnáziumba, ahol már vártak szállásadóink, s ettől kezdve a nap hátralévő részében velük töltöttük az időt.

A harmadik nap reggelén a diákok már a gimnázium előcsarnokában várakoztak, hogy újra elinduljanak, és felfedezzék Budapest belvárosának a szépségeit. A belvárosba az út gyalog vezetett, és első úti cél a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár volt, majd a Nemzeti Múzeumba tettünk látogatást, ahol dr. Grynaeus András tanár úr már várt minket. A múzeumlátogatás után elindultunk az Andrássy út 60-as szám alá, ahol egy korhű berendezés állítja szemünk elé az akkori kor borzalmait, uralkodó hatalmakat, akik az embereket állatok módjára vezették és terelték saját vesztük felé. A Terror Háza után elsétáltunk a Hősök terére. Itt Felső Tímea tanárnő elmesélte, hogy kik találhatók e téren, és milyen művészek kezei alól kerültek ki. Lassan a nap végére érve elindultunk újra a gimnázium épülete felé. Itt először is az igazgató urak köszöntötték egymást és minket, majd megkezdődött az iskolák bemutatása. A Baár–Madas Gimnázium igazgatója, Tombor László igazgató úr egy prezentációval készült, mi pedig pár énekkel próbáltuk kifejezni hálánkat és szeretetünket az ottani diákok iránt. A köszöntések után egy fergeteges táncház vette kezdetét. Nem ülhetett senki tétlenül, mindenkinek párt kellett keresni és táncolni a vérpezsdítő magyar zenére. A táncház befejeztével mindenki hazaindult hogy kipihenje magát a másnapi még fárasztóbb városnézésre.

Újra összejött a kis csapat, hogy elinduljon a Várnegyed felé, hol annyi szép látnivaló van. Rögtön amikor megérkeztünk, Farkas Orsolya tanárnő elmesélte, hogy hogyan, miféle fogadalomra készült ez a szobor. Boldogsággal tölt el az a tudat, hogy őseinknek volt annyi hitük, hogy rábízták életüket az Istenre, és azt ígérték, hogy ha legalább egy ember is megmenekül a városból, akkor megépítik ezt a szobrot. Mint látjuk, így is tettek. Mivel egy kicsit várnunk kellett, ezért megcsodáltuk a kilátást a Halászbástyáról, és azt a tévhitet is eloszlatták tudatunkban, hogy a halászok esetleg innen halásztak volna. A csoportképek és a nézelődés után bevonultunka Mátyás-templomba, ahol a látvány és az épület története szinte elnémította a közönséget a csodálattól. A templom után a Nemzeti Galériában egy gyönyörű képkiállításon vett részt a csapat, két részre szakadva, mert egyben nagyon sok lett volna, így egyik fele Munkácsy és a Nagyváradi festőiskola növendékeinek csodálatos festményeiben gyönyörködhetett, a másik fél pedig szintén különböző festményeket és szárnyas oltárokat tekinthetett meg. Őszintén mondhatom, hogy mindenki el volt ragadtatva a kiállítás végeztével. Ezután egy kiadós sétát tettünk Budapest híres Váci utcáján, megtekintettük a Parlamentet, és ellátogattunk a Magyar Nemzeti Bankba. Itt egy érdekes kiállítást néztünk meg magáról a pénzről, eredetéről, fontosságáról. Tárlatvezetőnk csodálatosan végigzongorázott évezredeken keresztül, bár az idő nagyon szorított. Itt mindenki elkészíthette saját pénzét, mely után már senki sem mondhatta el magáról, hogy egy fabatkát sem ér. Ezután visszamentünk a gimnáziumba, ahol az uzsonna elfogyasztása után elindultunk a Magyar Színházba, ahol együtt végignéztünk egy felejthetetlen előadást: A néma leventét, mely Heltay Jenő három felvonásos vígjátéka. Az előadás után a nagyérdemű hazafelé vehette az útját, hogy az éjszaka folyamán leülepíthesse magában a látottakat, és készülődjön a nagy útra: hazafelé.

Hát igen, eljött az a nap, az a pillanat, amit a búcsúzás pillanatának neveznek. Mindenki összepakolta ruháit, emlékeit, és megkezdte útját szülőhazájából szülőföldje felé, gazdagodva élményekkel és csodálatos emlékekkel, melyek élete végéig belevésődtek tudatunkba és lelkünkbe.