Kalandozások Nyugat-Európában

Iskolánknak immár 5 éve szoros partnerkapcsolata van egy dél-bajor kisváros gimnáziumával, a pockingi Wilhelm-Diess Gimnáziummal. Pocking 30 km-re van Passautól, néhány kilométerre az osztrák határtól, s Bad-Füssing, a híres termálfürdő, strand, uszoda és gyógyüdülő is a gimnáziumtól csak néhány perc biciklivel.

Minden tanév végén útnak indulunk 35-37 német nyelvet tanuló diákunkkal. Ez a 9-12. évfolyamosokat érinti, hiszen csak olyan diák tud velünk utazni, aki a német nyelvet már olyan szinten beszéli és érti, hogy egyedül is elboldogul, ha úgy adódik. Hogy miért fontos ez? Mert utazásunk célja kettős: „élőben” is gyakorolni a tanult nyelvet és ízelítőt kapni a német nép kultúrájából és mindennapjaiból. Ezt a célt szolgálja az, hogy tanulóink családoknál laknak.

Már a tanév közepén kiválasztjuk azokat a diákokat, akik a német nyelvtudásuk alapján „érettek” az utazásra és szívesen vesznek ezen részt. Ezzel párhuzamosan a pockingi kollégák is összegyűjtik azokat a diákokat, akik érdeklődnek hazánk iránt, szeretnék a magyar embereket, városokat megismerni. Ezt követi egy elég nehéz és felelősségteljes „egyeztető” munka: ugyanis minden magyar diák egy német diák családjánál lakik és viszont. Megpróbáljuk mindegyiküket olyan körülmények közé helyezni, hogy az természetéhez, érdeklődési köréhez közel álljon, s így a német és magyar diákok hamar megtalálják a közös hangot. Címet cserélnek és megkezdődik a levelezés. Mire eljön az utazásunk napja, minden diák ismeri már a másikat, tudja, milyen programok várják, mi a másik hobbyja, és már nem az ismeretlenbe megy, hanem egy családhoz, mely várja őt. Így érthető, hogy nagy örömmel jönnek tanulóink. Persze számukra külön izgalom még, hogy hogyan tudják majd megállni helyüket német nyelvterületen, ahol nincs tolmács, legfeljebb egy elrejtett szótár, valahol a bőrönd mélyén. S eltelik 2-3 nap, és diákjaink kisebb botladozások után már beszélnek, társalognak, értik a folyamatos német beszédet, ki jobban, ki kevésbé. Rádöbbennek arra, hogy érdemes volt tanulni, hogy jó tudni egy idegen nyelvet és tudásukat, szókincsüket bővíteni nem hiábavaló. Legtöbbjük úgy tér haza, hogy céljául tűzi ki a német nyelvvizsga megszerzését, és kis idő múltán azt el is éri.

Nyolcnapos kintlétünk másik célja, hogy minél többet lássunk Bajorországból, kicsit megismerkedjünk a tájjal, a német kultúrával és néhány nevezetes helyre is ellátogathassunk. Mindig lenyűgöz minket Passau romantikus szépsége, a 3 folyó (Duna, Inn és Ils) találkozása. Minden alkalommal ellátogatunk Gizella sírjához, hogy a magyar történelem ezen korszakára emlékezhessünk. Egész napos kirándulást teszünk Regensburgba vagy Salzburgba, ahol német (!) nyelvű idegenvezető ismerteti meg velünk a várost és annak történelmét. A bajor fővárosba, Münchenbe is elutazunk. A Deutsches Museumban (Német Múzeum) mindig több órát töltünk el, hiszen ezt a hatalmas és izgalmas gyűjteményt nem is lehet néhány óra alatt megtekinteni. Van olyan diákunk, aki már harmadszor jön velünk és mindig talál olyan termeket, kiállítási anyagokat, melyeket korábban idő hiányában nem tudott megnézni. De sok szabadidő is van, melynek célja, hogy tanulóink önállóan el tudjanak igazodni egy olyan országban, melynek nyelvét tanulják. Töltsék ezt az időt a német családdal, a német cserediákkal. Beszélgessenek, ismerkedjenek, hiszen ezek a német diákok októberben Budapestre jönnek, és a magyar családok látják őket vendégül.

Sok olyan diák, sőt család van, akik évek múlva is leveleznek, meglátogatják egymást, tartják a kapcsolatot. Többször előfordult, hogy 1-1 család egy egész hónapra befogadta a cserepartnert és együtt járt iskolába a német diákkal. El lehet képzelni, hogy milyen hatalmas nyelvtudásra tett szert ez a magyar diák.

Úgy gondolom, hogy a pockingi partnerkapcsolatunk nagyon fontos és gyümölcsöző számunkra. Minden tanár (nemcsak a nyelvtanár) álma, hogy lássa munkája gyümölcsét, hogy tanítása nem volt hiábavaló, hogy az elhintett mag jó földbe került. S mikor hallom, hogy diákjaim szépen, folyékonyan beszélnek németül, örülök, hogy nekem mindez megadatott.

Szilágyi Beatrix szervező tanár (a Magyar Református Nevelés 2006. novemberi számából)